Hungarian (formal)Română (România)English (United Kingdom)
Ma 2017. december 11., hétfő, Árpád és Árpádina napja van. Holnap Gabriella napja lesz.
2013. április 23. kedd 13:27

Egyházi visszaszolgáltatás nélkül szavazta meg a levéltári törvényt a képviselőház

 
Értékelés:
(0 szavazat)

A bukaresti képviselőház elfogadta kedden a levéltári törvény módosítását, ám a jogszabály már nem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról – tájékoztatta az MTI-t Márton Árpád parlamenti képviselő.

A törvény 2011-ben elfogadott változata – az akkor még kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára – úgy rendelkezett, hogy az egyházak visszaigényelhetik 1974-ben elkobzott történelmi értékű dokumentumaikat, az állami levéltárban pedig másolat marad róluk.

Miután a jogszabály – formai okok miatt – alkotmányellenesnek bizonyult, a jogszabályt újratárgyalta a parlament, de az RMDSZ-nek az egyházi levéltárak visszaszolgáltatására vonatkozó, a keddi ülésen újból előterjesztett javaslatát a román képviselőház elvetette.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak már másfél évtizede kérik levéltári anyagaik visszaszolgáltatását. Az ezt lehetővé tevő jogszabályt az akkor még ellenzékben lévő Szociálliberális Szövetség (USL) támadta meg az alkotmánybíróságon. Az USL főleg az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatását ellenezte, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. A taláros testület azért dobta vissza a törvényt, mert két tervezet összevonásából született, amelynek egyik részét a szenátus nem tárgyalta.

„A szenátus már törölt a törvényből minden egyházi vonatkozású részt, de a képviselőházban újra benyújtottuk az RMDSZ visszaszolgáltatási javaslatát, amelyet ma a plenáris ülésen is előterjesztettem. Most már a volt koalíciós partnereink sem támogattak, csak a többi kisebbi képviselő állt ki a javaslatunk mellett" – számolt be a képviselőház keddi üléséről Márton Árpád.

Az MTI azon kérdésére, hogy milyen érvekre hivatkozva szavazták le a román törvényhozók az egyházi levéltárak visszaszolgáltatását, Márton Árpád elmondta: nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az ügyet, a dokumentumokat a „történelemhamisítás meggátolása" érdekében szeretnék állami kézben tudni.

A képviselő hozzátette, az RMDSZ nem tett le arról, hogy az egyházaknak visszaszerezze elkobzott irataikat: a szövetség a parlament elé terjesztett egy újabb tervezetet a levéltári törvény módosításáról, amelyben szintén szerepel az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatása.

MTI, erdely.ma

Megjelent: 19954 alkalommal
WebPortcearo

Компания «Максформер» работает на рынке промышленного оборудования с 2004 года и осуществляет комплексные поставки грузоподъемной техники, погрузчиков, ричтраков, паллетных и полочных стеллажей, пластиковой тары, металлической мебели для пищевой, автомобильной, химической промышленности, металлургической и машиностроительной отраслей, почтовой и банковской сфер.
Погрузчик:maxformer.com

-------------

Многие из нас желают выглядеть безупречно. Для этого мы ищем элитные салоны красоты, пока не найдем «тот самый», который будет нам по душе и станет именно для нас салоном красоты с приставкой «VIP». Именно для таких людей существует центр оздоровления и красоты в Одессе «Only you». Мы работаем по принципу индивидуального обслуживания, креативного подхода к услугам и гарантируем эффективный результат.
Салоны красоты в одессе:лазерная эпиляция одесса отзывы

-------------

Наша компания "RAF" выполняет полный спектр услуг по проектированию, монтажу, изготовлению и сервисному обслуживанию систем вентиляции и кондиционирования. Для начала сотрудничества достаточно заказать звонок, и мы свяжемся с Вами в удобное для Вас время.
Системы вентиляции:http://raf.kiev.ua

-------------

Sledoc.com.ua – это не просто интернет магазин оборудования для систем безопасности с большим ассортиментом товаров. Следок - это коллектив, для которого Ваша безопасность высший приоритет! Наш ассортимент: цветные домофоны, видеонаблюдения и контроль доступа в Киеве. У нас широкий спектр товаров и услуг, вы можете купить: цветные видеодомофоны, видеонаблюдение, электрозамки, авто видеорегистраторы, бесперебойные блоки питания в Киеве, с доставкой по Украине.
Беспроводной домофон:купить электромагнитный замок

-------------

Теперь купить кожаную куртку в Киеве не составит ни малейшего труда! Компания VorteLeather рада представить своим клиентам инновационную услугу в сфере торговли верхней одеждой из кожи и меха – концепт индивидуального моделирования.
Интернет магазин дубленок:vorteleather.com.ua

Webhely: e-kirpich.kiev.ua/

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.